A tarkopasz bérgyilkos liga különc, ám vérprofi tagja hiába is próbál eltűnni a nyilvánosság elől - egy tanítónéni sem lesz kamionsofőr, ha valaki azt mondja neki. Inkább éhen hal. A dán székhelyű, számos magyarajkú programozót is felvonultató IO Interactive megannyi Kane and Lynch, s egy gyermekeknek szánt Mini Ninjas után visszatér a Hitman-sorozathoz, teljesen újraírt rendszerrel. Habár az első képsorok alapján egy gördülékeny irányítású, erősen az akcióra kihegyezett külsőnézetes játék bontakozott ki előttünk, nagy baj nincsen, az Absolutionben megtalálható lesz egy mélyebb, tervezésre sarkalló útirány is, ahol tényleg kegyetlen és finom gyilkosságokat vitelezhetünk ki. Nem kell az asztalt csapkodni dühünkben, a játék nem lesz könnyebb, csak nyit azok felé is, akik ha meglátnak egy virtuális fegyvert, máris nyusziugrásokkal tarkítva tüzet nyitnak, ahogy a csövön kifér. Mert 14 éves fejjel, a buszmegállóban indokolatlanul elfogyasztott energiaitaltól dúl bennünk a vehemensség.
S tévedsz akkor is, ha első látásra azt hiszed, a Hitman: Absolutionben nem lesz kihívás. Először is nem árt tisztában lenni a frencsájz erősségeivel és hátrányaival – ez volt az első nézőpont az IO számára is a fejlesztés kezdetén. Akár hiszed, akár nem, a játékmechanikát tekintve az előző rész, a Blood Money nemigen mutatott többet a korábbi fejezeteknél. Ez a folytatás esetében szóba sem jöhet. Nem hülyült meg a stúdió sem, hogy egy ivartalanított Hitmannel romba tiporná a hagyományt, a precíz teljesítményért cserébe. A küldetések végén akár Silent Assassin-minősítéssel is zárhatjuk a mókát, persze nem kevés verejték árán. Több év tapasztalatára fókuszálnak az IO-nál, ugyanakkor tiszteletben tartják az akciójátékok szerelmeseinek elvárásait is.
Az Absolution esetében nyilvánvaló, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a játékos improvizációs képességére, tehát minden feszült helyzethez alkalmazkodnunk kell. Az ellenségeket rengeteg módszerrel intézhetjük el – ez 2000 óta nem változott. Legyen az hangtompítós fegyverből leadott fejlövés, vagy zongorahúrral való fojtás, gyors nyaktörés, egyre megy. Ha dulakodásra kerül a sor, figyelnünk kell a környezetünkre, hiszen könnyen lehet, hogy egy dísztárgyat kell használnunk fegyverként. Ez lehet a már jól ismert szobor, mellyel a koponyára mért ütés gyorsan lelohasztja a rosszfiúk kedvét. A Blood Money ilyen szempontból elég korlátozott lehetőségeket tartalmazott, szerencsére az aktuálisan használható dolgokat a képernyőn felvillanó opciók között választhatjuk ki. Még akkor is, amikor a felvenni kívánt tárgy pár méterre tőlünk található. Ha éppen rajtakapnak bennünket, amint az egyik holttestet cipeljük egyik helyről a másikra, a legördülő menüből fél pillanat alatt, a testet eldobva magunkhoz vehetjük a rögtönzött fegyvert.
Hatalmas móka saját magunk rájönni a különböző dolgok felhasználási fortélyaira, igazából csak a fantáziánk szab határt annak, hogy miként érjük el a célunkat. A pályák igen hatalmasak és szerteágazóak lesznek, függetlenül attól, hogy a történet lineárisan halad tovább. A harc csupán az egyik megoldás, a fejlesztők már korábban kiemelték, hogy a munkálatok során a legfontosabb szempont a mesterséges intelligencia fejlesztése. Az őrök már nem hülyék, élik a saját életüket, a beszélgetéseikből számos hasznos információt hámozhatunk ki a továbbjutást segítve.
Szintén a felderítésnél jön jól az Instinct mód, mely gyakorlatilag a Batman: Arkham City detektívmódjára hajaz. Ebben a nézőpontban átláthatunk a falakon, a környezet kulcsfontosságú részei is láthatóvá vállnak, s az ellenség járőrözési útvonalaival is tisztában lehetünk. A tervezést tekintve néhány megoldást átemeltek a legutóbbi Splinter Cellből, de ez is csak a hasznára válik. Oké, lehet, hogy könnyítésnek foghatjuk fel, viszont nem kötelező használni, ha jobb eredményeket akarunk elérni. Az álcaruhák használatára ismét lehetőségünk nyílik, ám egy szerencsétlenül járt delikvens véres uniformisát már nem ölthetünk magunkra, keresnünk kell egy élére vasalt, patinás darabot elsőként. Így érdemes a férfiöltőzőt meglátogatnunk a pályák elején.
Az igazi hardcore arcok játszhatnak az úgynevezett Purist módban, ahol a teljes felhasználói kezelőfelület eltűnik, nincs semmi kézzelfogható útmutatás, sem térkép, ami segítene bennünket. Ha igazán kemény rajongónak érzed magad, biztosan örülni fogsz neki, de részünkről megmaradunk a normál módnál, ott is lesz időnk elakadni. Mint már említettük, az ellenség MI-jét kijátszani eléggé húzós feladatnak néz ki. Míg korábban, ha lelepleződtünk, az egész pálya tudta, hogy ott vagyunk és nem volt mit tenni, addig az Absolution pályái szakaszokra lesznek bontva. Ha észrevesznek, nem kell attól tartanunk, hogy a helyszín legvégén is már ránk várnak csőre töltve, elbarikádozva magukat. Hiába fújnak riadót az őrök, csupán egy adott területre szól a figyelmeztetés. Ha például levágunk baltával egy delikvenst, és a társa kereket old közben, nem leszünk unalmas lövöldözésnek kitéve, csak egy kicsit. Szintén okos húzás az IO részéről, dacára annak, hogy kényelmes megoldás.
A harc ellenben nem szorítkozik lélektelen tűzpárbajokra, ahogy a piac, úgy okosodott a Hitman is. Példának okáért már fedezékbe bújhatunk, ha túl ádáz lenne a szituáció, villámgyorsan pozíciót válthatunk, s amit a játékmeneti felvételekből is leszűrhetünk, az ellenség sem várja meg azt, hogy szépen lassan levadásszuk őket. Helyet változtatnak, rádión kommunikálnak, próbálnak bekeríteni. Jelen darab bőven megállja a helyét a szimpla akciójátékok között, holott hitvallása nem erről tanúskodik. Fogalmazzunk úgy, hogy néhány esetben jólesik majd levezetni a feszültséget a félresikerült sunnyogásunk után.
A szélesebb közönség megragadására tett lépések között van a filmszerűség. A játék nem elégszik meg unalmas körítéssel, főleg, hogy már olyan címek jelentek meg azóta, mint az Uncharted-trilógia. Legyen az a lopakodós anyagok gyöngyszeme, olyan élményt kell nyújtania, mint egy interaktív filmnek. Meghatározó események sokaságát élvezhetjük végig, a dulakodás közbeni kameraállások is segítik az élményt, a forgatókönyvben egy percig sem lesz üresjárat. Olykor egy helikopterrel gyűlik meg a bajunk, máskor egy árvaházban fordulunk meg, mely sokban emlékezetet az elődök szintjeihez. A feszültség sokkal inkább megragadja a sorozatot hírből sem ismerők figyelmét, mint bármi.
A Hitman: Absolution egy igen változatos és tartalmas darabnak ígérkezik, mely képes hű maradni az eredetikhez, ugyanakkor kisujjból kirázza azt, amit a mostani játékos generáció ismer és elvár. Nem lesz könnyebb a cím, mint korábban, csak próbáld ki a Purist módot és ezerszer megbánod majd, hogy pénzért ölsz embereket. Mindenesetre a látvány is erőteljes javuláson ment keresztül, az IO szerencsére a sarokba hajította régi motorját és egy vadiúj csodával, a Glacier 2 engine-nel tör babérokra. Főleg a részletgazdagság miatt tesszük le a hajunkat tőle, és a zseniális fény-árnyék hatásoktól. Tény, hogy lopakodós játék még soha nem volt ennyire pazar. A megjelenés idén várható PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra.
S tévedsz akkor is, ha első látásra azt hiszed, a Hitman: Absolutionben nem lesz kihívás. Először is nem árt tisztában lenni a frencsájz erősségeivel és hátrányaival – ez volt az első nézőpont az IO számára is a fejlesztés kezdetén. Akár hiszed, akár nem, a játékmechanikát tekintve az előző rész, a Blood Money nemigen mutatott többet a korábbi fejezeteknél. Ez a folytatás esetében szóba sem jöhet. Nem hülyült meg a stúdió sem, hogy egy ivartalanított Hitmannel romba tiporná a hagyományt, a precíz teljesítményért cserébe. A küldetések végén akár Silent Assassin-minősítéssel is zárhatjuk a mókát, persze nem kevés verejték árán. Több év tapasztalatára fókuszálnak az IO-nál, ugyanakkor tiszteletben tartják az akciójátékok szerelmeseinek elvárásait is.
Az Absolution esetében nyilvánvaló, hogy nagy hangsúlyt fektetnek a játékos improvizációs képességére, tehát minden feszült helyzethez alkalmazkodnunk kell. Az ellenségeket rengeteg módszerrel intézhetjük el – ez 2000 óta nem változott. Legyen az hangtompítós fegyverből leadott fejlövés, vagy zongorahúrral való fojtás, gyors nyaktörés, egyre megy. Ha dulakodásra kerül a sor, figyelnünk kell a környezetünkre, hiszen könnyen lehet, hogy egy dísztárgyat kell használnunk fegyverként. Ez lehet a már jól ismert szobor, mellyel a koponyára mért ütés gyorsan lelohasztja a rosszfiúk kedvét. A Blood Money ilyen szempontból elég korlátozott lehetőségeket tartalmazott, szerencsére az aktuálisan használható dolgokat a képernyőn felvillanó opciók között választhatjuk ki. Még akkor is, amikor a felvenni kívánt tárgy pár méterre tőlünk található. Ha éppen rajtakapnak bennünket, amint az egyik holttestet cipeljük egyik helyről a másikra, a legördülő menüből fél pillanat alatt, a testet eldobva magunkhoz vehetjük a rögtönzött fegyvert.
Hatalmas móka saját magunk rájönni a különböző dolgok felhasználási fortélyaira, igazából csak a fantáziánk szab határt annak, hogy miként érjük el a célunkat. A pályák igen hatalmasak és szerteágazóak lesznek, függetlenül attól, hogy a történet lineárisan halad tovább. A harc csupán az egyik megoldás, a fejlesztők már korábban kiemelték, hogy a munkálatok során a legfontosabb szempont a mesterséges intelligencia fejlesztése. Az őrök már nem hülyék, élik a saját életüket, a beszélgetéseikből számos hasznos információt hámozhatunk ki a továbbjutást segítve.
Szintén a felderítésnél jön jól az Instinct mód, mely gyakorlatilag a Batman: Arkham City detektívmódjára hajaz. Ebben a nézőpontban átláthatunk a falakon, a környezet kulcsfontosságú részei is láthatóvá vállnak, s az ellenség járőrözési útvonalaival is tisztában lehetünk. A tervezést tekintve néhány megoldást átemeltek a legutóbbi Splinter Cellből, de ez is csak a hasznára válik. Oké, lehet, hogy könnyítésnek foghatjuk fel, viszont nem kötelező használni, ha jobb eredményeket akarunk elérni. Az álcaruhák használatára ismét lehetőségünk nyílik, ám egy szerencsétlenül járt delikvens véres uniformisát már nem ölthetünk magunkra, keresnünk kell egy élére vasalt, patinás darabot elsőként. Így érdemes a férfiöltőzőt meglátogatnunk a pályák elején.
Az igazi hardcore arcok játszhatnak az úgynevezett Purist módban, ahol a teljes felhasználói kezelőfelület eltűnik, nincs semmi kézzelfogható útmutatás, sem térkép, ami segítene bennünket. Ha igazán kemény rajongónak érzed magad, biztosan örülni fogsz neki, de részünkről megmaradunk a normál módnál, ott is lesz időnk elakadni. Mint már említettük, az ellenség MI-jét kijátszani eléggé húzós feladatnak néz ki. Míg korábban, ha lelepleződtünk, az egész pálya tudta, hogy ott vagyunk és nem volt mit tenni, addig az Absolution pályái szakaszokra lesznek bontva. Ha észrevesznek, nem kell attól tartanunk, hogy a helyszín legvégén is már ránk várnak csőre töltve, elbarikádozva magukat. Hiába fújnak riadót az őrök, csupán egy adott területre szól a figyelmeztetés. Ha például levágunk baltával egy delikvenst, és a társa kereket old közben, nem leszünk unalmas lövöldözésnek kitéve, csak egy kicsit. Szintén okos húzás az IO részéről, dacára annak, hogy kényelmes megoldás.
A harc ellenben nem szorítkozik lélektelen tűzpárbajokra, ahogy a piac, úgy okosodott a Hitman is. Példának okáért már fedezékbe bújhatunk, ha túl ádáz lenne a szituáció, villámgyorsan pozíciót válthatunk, s amit a játékmeneti felvételekből is leszűrhetünk, az ellenség sem várja meg azt, hogy szépen lassan levadásszuk őket. Helyet változtatnak, rádión kommunikálnak, próbálnak bekeríteni. Jelen darab bőven megállja a helyét a szimpla akciójátékok között, holott hitvallása nem erről tanúskodik. Fogalmazzunk úgy, hogy néhány esetben jólesik majd levezetni a feszültséget a félresikerült sunnyogásunk után.
A szélesebb közönség megragadására tett lépések között van a filmszerűség. A játék nem elégszik meg unalmas körítéssel, főleg, hogy már olyan címek jelentek meg azóta, mint az Uncharted-trilógia. Legyen az a lopakodós anyagok gyöngyszeme, olyan élményt kell nyújtania, mint egy interaktív filmnek. Meghatározó események sokaságát élvezhetjük végig, a dulakodás közbeni kameraállások is segítik az élményt, a forgatókönyvben egy percig sem lesz üresjárat. Olykor egy helikopterrel gyűlik meg a bajunk, máskor egy árvaházban fordulunk meg, mely sokban emlékezetet az elődök szintjeihez. A feszültség sokkal inkább megragadja a sorozatot hírből sem ismerők figyelmét, mint bármi.
A Hitman: Absolution egy igen változatos és tartalmas darabnak ígérkezik, mely képes hű maradni az eredetikhez, ugyanakkor kisujjból kirázza azt, amit a mostani játékos generáció ismer és elvár. Nem lesz könnyebb a cím, mint korábban, csak próbáld ki a Purist módot és ezerszer megbánod majd, hogy pénzért ölsz embereket. Mindenesetre a látvány is erőteljes javuláson ment keresztül, az IO szerencsére a sarokba hajította régi motorját és egy vadiúj csodával, a Glacier 2 engine-nel tör babérokra. Főleg a részletgazdagság miatt tesszük le a hajunkat tőle, és a zseniális fény-árnyék hatásoktól. Tény, hogy lopakodós játék még soha nem volt ennyire pazar. A megjelenés idén várható PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra.
Játékteszt hamarosan...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése